Szerednyei Béla rajongása fertőző

Szerednyey Béla számára a béke és a valódi pihenés szigetét jelenti a Kanári-szigetekhez tartozó Gran Canaria és Tenerife, ahol a népszerű színművész már ötször töltötte el a két színházi évad közötti vakációt.

Szerednyei-2.jpg– Mivel sosem vágytam különleges fényűzésre, számomra ez a két sziget pontosan azt nyújtja, amire a pihenés, feltöltődés időszakában vágyom: nyugalmat és kikapcsolódást. Gran Canaria, ahol eddig kétszer, és Tenerife, ahol már háromszor jártam, számomra a világ egyfajta kirakatát jelenti, ahol a kulturális és a gasztronómiai sokszínűségnek köszönhetően, a szó szoros és átvitt értelmében, szinte bármibe belekóstolhatunk. A tökéletes kényelemhez a remek szállások mellett a kiváló éghajlat, az általában 20-26 fokos hőmérséklet is közrejátszik, amit a hazai nyári hőség időszakában különösen élvezek. Olyannyira szeretem ezt a két szigetet, hogy imádatommal, Gálvölgyi Janit is megfertőztem, aki lassan már nálam is nagyobb Kanári-szigeteki utazónak mondhatja magát. Azzal a különbséggel, hogy én messze jobban élvezem az óceánt, mint ő.

Szerednyey Béla azt mondja: a nyári, színházi szünet idején bizony még arra is kevés az idő, hogy a Kanári-szigeteket alkotó hét sziget közül többet is jobban megismerjen, kiélvezzen. Ha mindet be akarnám járni, amit szívesen megtennék, főállású utazónak, afféle Szindbádnak kellene lennem – mereng a színművész. – De elégedett vagyok azzal, ami van. A kedvenc szigeteken elfeledem a világ rohanását: a melegből a kellemesen hűsbe menekülve egyszerűen csak ülök és tervezgetek. Különösen az estéket szeretem, hiszen a Kanári-szigetek olyan hely, ahol a naplemente után kellemesen borzongós a fuvallat és felöltözve sincs forróság.

Szerednyei-1.jpgA Spanyolországhoz tartozó területen nem annyira a Hispán, mint inkább az indiai és a thai gasztronómia élvezetének adja át magát. Utóbbi étteremben magyar pincérrel is találkozott már. Szavai szerint, a Kanári-szigeteken sokfelé dolgoznak magyarok. Ezzel kapcsolatban csak az a szívfájdalma, hogy tapasztalatai szerint, miközben a spanyolok nagyon szeretik a magyarokat, honfitársaink nem annyira szeretik egymást.

A színművész szerint, aki a Kanári-szigetekre utazik, annak kihagyhatatlan látványosság Las Palmas hangulatos Óvárosa, a Loro Park – a papagáj park – és persze a Tenerife közepén emelkedő Pico del Teide, amelyhez lifttel lehet feljutni, és ahonnan csodálatos látvány tárul az utazó elé. Szerednyey Béla bérelt autóval szokta bejárni a pihenőhelyéül szolgáló szigetet, mondván a bérlés nem drága, és a szigeten attól sem kell tartani, hogy az autót esetleg ellopják. Szerinte, ahogy itthon is, külföldön is fontos, hogy vezetni csak józanul, tiszta fejjel szabad.

Share on print
Cikk nyomtatása
Share on email
Cikk küldése