Női szerepek

Bár az alkohollal kapcsolatos problémák egyaránt jelentőséggel bírnak mindkét nem számára, a nőket néha érzékenyebben érintik bizonyos helyzetek, gyakrabban aggódnak alkohollal kapcsolatos problémák miatt.
Mások támaszának lenni
Sok nő találja magát olyan helyzetben, amikor ő adhat tanácsot, iránymutatást másoknak. A nők könnyebben ráhangolódnak az egészségi és érzelmi kérdésekre, mint a férfiak; talán mert jobban informáltak, és fogékonyabbak az ilyen jellegű problémákra. Előfordulhat, hogy megtörténik velünk, hogy aggódni kezdünk egy barátunk, a párunk, vagy az egyik családtagunk alkohollal kapcsolatos viselkedése miatt. Lehet, hogy mi leszünk az elsők, akik észreveszünk egy problémát és megpróbálunk segíteni.
Beszéljük az alkoholról gyermekeinkkel

A szülők jelentik az egyik legfontosabb befolyásoló tényezőt gyermekeik alkoholfogyasztási szokásainak kialakításában. Ugyanakkor néhány édesanya úgy érezheti, nem tud hatni gyermekére, különösen, ha az olyanok befolyása alatt áll, akik mértéktelenül isznak, akár kiskorúként. 
Kutatási eredmények igazolták, hogy a szülők jelentős befolyást tudnak gyakorolni gyerekeikre, hogy azok kiskorúként nemet mondjanak az alkoholra, és később, amikor nagykorúak lesznek, felelősséggel és mértékkel fogyasszák azt. 
Nyíltan beszélgessünk a témáról gyerekeinkkel, idejében és kellő gyakorisággal, hogy megfelelően tájékozottak legyenek, mire elérik a törvényes alkoholfogyasztási korhatárt.
Az őszinte, bizalmi kapcsolat nagyon fontos. Ha egyéb témákban is tartalmas beszélgetéseket folytatunk gyermekeinkkel, érdeklődünk barátaikról, érdeklődési körükről, a mindennapjaikról, akkor már az alkohollal kapcsolatos témák megbeszélése is sokkal természetesebben megy majd, és hatékonyabb is lesz. 
A kioktatás helyett inkább vonjuk be gyermekeinket konstruktív vitába, kérdezzük meg a témával kapcsolatos véleményüket, attitűdjeiket. Ha van olyan barátunk vagy családtagunk, aki többet tud a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeiről, például egy egészségügyi dolgozó vagy tanácsadó, kérjük meg őt, hogy beszéljen erről a gyermekeinkkel. Ha a téma felmerül a tévében vagy bárhol a hírekben, ragadjuk meg az alkalmat, és ennek alapján beszélgessünk velük a témáról. Kérdezzük meg, mit gondolnak az adott esetről, hasonló esetben ők miként reagálnának. Ezzel bátoríthatjuk őket, hogy nyíltan beszéljen velünk, és segíthetünk nekik a felelős magatartás kialakításában.

Kiskorúak alkoholfogyasztása

A világ legtöbb országában szigorú törvények vannak érvényben a kiskorúak alkoholvásárlásával és alkoholfogyasztásával kapcsolatban. A törvények megalkotását komoly okok indokolták, és nagyon komolyan kell venni őket. 
Egyetértünk azzal, hogy akik még nem töltötték be a törvényes alkoholfogyasztási korhatárt, azoknak nem szabad alkoholt fogyasztaniuk.
Gyermekeinknek ismerniük kell ezeket a törvényeket, és tisztában kell lenniük a megszegésük következményeivel. Amikor a szülők felvilágosítják gyermekeiket és korlátokat állítanak fel, a gyerekek hajlamosabbak alkalmazkodni a szabályokhoz.

Szolgáljunk szerepmodellként

Előfordulhat, hogy aggasztónak találjuk némely felnőtt ismerősünk alkoholfogyasztási szokásait. Talán épp az egyik barátunk, a partnerünk, vagy egy családtagunk oly módon fogyaszt alkoholt, hogy az bennünk aggodalmat ébreszt, mert úgy látjuk, az már káros saját magára és/vagy a körülötte élőkre nézve. Egy megértő, halk szó, aggodalmunk kimutatása ilyen esetben elindíthat egy olyan párbeszédet, amely segíthet nekik megtalálni a helyes utat.
Ne várjuk meg, hogy más vegye észre a problémát és tegyen valamit. Talán mások nem úgy észlelik a helyzetet, mint mi. Előfordulhat, hogy egy kívülálló az ismerősünk italozását úgy értelmezheti, hogy az illető jól megbirkózik a nyomással és a stresszel, hisz még annak ellenére is eljár szórakozni, és ki tud kapcsolódni.

Barátok és család

Ha aggódunk valakinek az alkoholfogyasztása miatt:

  • Beszéljünk vele aggodalmainkról, amikor józan.
  • Hallgassuk meg őt, és próbáljunk meg rájönni, miért érzi úgy, hogy az alkohol segít.
  • Ha az illető nehéz, stresszes időszakon megy keresztül (pl. gyász, válás, munkahely elvesztése), szánjunk rá több időt – a magány gyakori oka a túlzott alkoholfogyasztásnak.
  • Töltsünk időt az illetővel olyan helyen, ahol nem lehet alkoholhoz jutni – menjünk el vele például uszodába, egy nagy sétára, múzeumba, vagy moziba.
  • Mutassunk rá, milyen problémákat okoz az alkoholizálása – például ha rossz hatással van a párkapcsolatára, a munkájára vagy szülői szerepére.
  • Tájékozódjunk, hogy barátunk vagy családtagunk hová tud fordulni tanácsadásért vagy szakszerű segítségért, és adjuk meg neki ezek elérhetőségét – és ha szüksége van a támogatásunkra, kísérjük is el.
Share on print
Cikk nyomtatása
Share on email
Cikk küldése