Multikulti Londonban

A brit főváros, a SZABADSÁG, SZERELEM rendezőnőjének szemével

Igaz, az utcán már csak ritkán látni cilinderes urakat, és az eladók többsége sem az ország védjegyévé vált arisztokratikus akcentussal szólítja meg az utazót, a mára multikulturálissá vált London is rendkívüli módon szerethető – vallja Goda Krisztina, a Szabadság, Szerelem, a Csak szex és más semmi, és a Kaméleon sikerfilmek rendezője.

– Már gyermekkorában járhatott Londonban. Mennyire volt a város más akkor?

– Tíz éves koromban jártam ott először: rokonaim élnek a városban, akik még a második világháború előtt vándoroltak ki Angliába. Akkor náluk töltöttem egy hónapot Londonban, ami abban az időben még messze nem volt ennyire multinacionális nagyváros. Ha az ember bement egy boltba, beült egy kávézóba, ott még zömében angolok szolgálták ki. Ma pedig, gyakorlatilag már szinte mindenütt akcentussal beszélik az angolt. A brit főváros nagyjából a 90-es évek közepéig nem változott jelentősen. Aztán viszont egyre nagyobb város lett, és egyre több külföldi telepedett le. Az Európai Uniós csatlakozással pedig, gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy a város egyre inkább nemzetközivé válik, és mind jobban kezdi elveszíteni a hagyományosan angol jellegét.

GodaKrisztina.jpg– Így is szereti?

– Teljes mértékig. Szerintem a város annak ellenére is fantasztikus, hogy nagyon más, mint amit én korábban megszoktam. Londonnak még volt egyfajta tradicionálisan brit bája, ami most már egyre kevésbé fellelhető. Ezt azonban nem tekintem negatívumnak, mert annak is megvan a jó oldala, hogy ennyiféle nemzetiség és kultúra keveredik.

– Azóta már Londonban végezte el a film főiskolát és a közelmúltban is dolgozott ott. Tapasztalatai szerint, mennyire változtak meg az angolok?

– Kicsit ők is nyitottabbak lettek. Mindig nagyon barátságosak voltak, de igazából magukba fojtották az érzéseiket, és elég nehezen engedtek közel magukhoz bárkit is. Mostanában úgy tűnik, talán egy kicsit ez is változik, bár mélyebb benyomások megszerzésére valójában nem volt elég időm.

– Londonban, a főiskolán, mit szeretett a legjobban?

– Az igazság az, hogy rengeteget tanultunk, gyakorlatilag éjjel nappal és nemritkán még a hétvégéken is bent voltunk. De nagyon szerettem a West End-et a színházakkal, a mozikkal és mivel az iskola révén kedvezményes jegyekhez is jutottunk, gyakorlatilag minden szabadidőnket ott töltöttük.

– Melyik volt még a kedvenc helye?

– Nem vagyok egy nagy parkba járó alkat, de így is kedvelem a nyugalmat árasztó Hyde Parkot és a romantikus légkörű Notting Hill környékét, ahol laktam is egy ideig. A legnagyobb kedvencek közé tartozott a British Múzeum is, ahol mindent megnéztem, amit lehetett – majdnem egy hét volt mire végigjártam.
Igaz, a pubok világa annyira nem érintett meg, nagyon szeretem viszont a londoni éttermeket, amelyekből nagyon sokféle és nagyon jó található a Soho környékén. Szinte minden nemzetiség étterme megtalálható, de angolból is akad néhány, bebizonyítva, hogy az angol konyha is lehet jó, ha az ételeket minőségi módon készítik el.

– A britek köztudomásúlag nem vetik meg az alkoholt. Kívülállóként mennyire lehet mértéktartó ott az ember?

Nem vagyok valami nagy ivó. Szeretem a jó vörösborokat, de ki nem állhatom a másnaposságot, így csak mértékkel fogyasztom.

– Mennyire áll közel a szívéhez a vidéki Anglia?

– Vidéken még ma is érződnek a klasszikus hagyományok. A legjobban talán Oxfordot szerettem. Gyönyörű, a tradicionális értékeket és az egyetemhez kötődő értékeket hűen megőrző kisváros, ahova nagyon szerettem kirándulni. Már csak azért is, mert a nagypapám Oxfordban végzett a 30-as években és ott találkozott a nagymamámmal, aki szintén ott tanult. Ettől számomra különös varázsa volt ennek a csodálatos kisvárosnak, ahol kellemes sétákat lehet tenni, és ahol nagyon hangulatos teázók várták az utazót.

Goda Krisztina két legkedvesebb városa, az európai filmgyártás egyik fellegvárának számító London és a világ filmiparának központja a Hollywoodot is magába foglaló Los Angeles, ahol az állandó jó idő mellett, azt is szereti, hogy a várost jobban megismerve különleges kisugárzású metropolisz magával ragadja. A rendezőnő szerint ugyanis a legfontosabb kérdés az, hogy az adott városban az ember képes-e azt érezni, hogy oda tartozik-e vagy sem, van-e valami köze hozzá, vagy sem. Ha a válasz pozitív, akkor az a hely könnyen bekerülhet a kedvencek közé.

Share on print
Cikk nyomtatása
Share on email
Cikk küldése