Kockázatos helyzetek

Biztonságos szórakozás

Jó szórakozás összejönni a barátokkal egy italra, de a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeztetheti a biztonságunkat. Ha túl sokat iszunk, az ítélőképességünk romolhat, kevésbé leszünk figyelmesek, körültekintőek, és így akaratlanul is veszélynek tehetjük ki magunkat.

Italba csempészett kábítószer

Előfordul, hogy valakinek kábítószert csempésznek az italába – pontosabb definíció szerint illegális módon idegen anyagot kevernek az italába azzal a céllal, hogy kárt okozzanak neki.
Ennek tünetei az italhoz kevert anyagtól függnek: ez lehet zavarodottság, szédülés, hallucináció, hányinger és hányás.
Bármilyen kábítószert bele tudnak keverni egy italba. Az egyik leggyakoribb a Flunitrazepám, melyet Rohypnol-ként is ismernek. A „date rape drog”, magyarul randidrogként emlegetett szer elnevezése a leggyakoribb visszaélésre utal, amikor erőszak áldozatává válik a bekábítószerezett hölgy.
Csökkenthetjük a kockázatát, hogy kábítószert csempésszenek az italunkba, ha inkább üveges vagy dobozos italt választunk – ezekbe nehezebb bármit beleszórni. Emellett mindig ügyeljünk rá, hogy ne hagyjuk őrizetlenül az italunkat, illetve ne fogadjunk el felkínált italt olyantól, akit nem ismerünk, s akiben nem bízunk.
Ha olyan tüneteket tapasztalunk magunkon, melyek alapján arra gyanakszunk, hogy kábítószert kevertek az italunkba, kérjünk segítséget egy barátunktól, akiben bízunk, vagy a szórakozóhely alkalmazottjától, vezetőjétől, illetve keressünk azonnali orvosi segítséget.

Agresszió

Soha senkinek nem szabadna agressziót elszenvednie, ami visszaéléshez és erőszakhoz vezet. Ugyanakkor sajnos veszélynek mindannyian ki vagyunk téve. Egy esti szórakozás alkalmával is fontos, hogy partnerünk, barátaink és mi is mértékletesen fogyasszunk alkoholt, s így megtarthassuk önkontrollunkat, s oda tudjunk figyelni a környezetünkre is.

Néhány hasznos tanács az esti szórakozás előtt:

  • Amikor szórakozni megyünk, ügyeljünk rá, hogy mindig olyanok között legyünk, akikben bízunk, és kerüljük az olyan helyzeteket, amikor egyedül vagyunk.
  • Tervezzük meg előre az estét. Döntsük el, hol találkozunk. Valószínűbb, hogy ügyelni tudunk a mértékletes alkoholfogyasztásra, ha egy étteremben találkozunk barátainkkal, ahol az étel mellé fogyasztunk el egy pohár italt, mint ha egy zsúfolt, zajos bárban gyűlünk össze.
  • Tervezzük meg az este végét is. Tájékozódjunk az éjszakai tömegközlekedés lehetőségeiről, menetrendjéről. Legyen nálunk néhány közismert taxi-társaság telefonszáma. Ne szálljunk be jelöletlen taxiba. Remek megoldás, ha kijelölünk valakit, aki nem iszik, és mindenkit hazaszállít.
  • Próbáljunk csoportosan közlekedni.
  • Mindig legyen nálunk mobiltelefon.

A megelőzés legjobb módja, hogy mértékkel fogyasztunk alkoholt, és ha valaki agresszíven viselkedik velünk, válaszoljunk udvariasan és álljunk arrébb. Amikor elhagyunk egy vendéglátóhelyet, ne tegyük ezt egyedül. Szintén hasznos lehet személyi riasztót magunknál tartanunk. És persze ne feledjük: soha ne igyunk, ha vezetünk – inkább előre gondoskodjunk a hazajutásról.