Hirtling István prágai barangolásai

Hirtling István színművész nem tartozik a mindenáron látnivalók trófeáit gyűjtő utazók közé. Megfontoltan, alaposan szereti megnézni azokat a helyeket, ahová a sors jóvoltából eljutott, és ahol – miként tette azt Prágában is – a rejtett értékek vonzóbbak számára, mint a felkapott turistalátványosságok.

Hirtling– Nem is oly rég voltam Prágában, ahol feleségemmel, Csillával a Vencel tér közelében laktunk, ami jó lehetőséget biztosított a történelmi belváros megismerésére – emlékszik vissza Hirtling István. – Elbűvölő négy napot töltöttünk a szépséges városban, amelynek varázsát az sem csorbította, hogy a kora tavaszi időben bizony többször eső árnyékolta be a felfedezés felhőtlen örömét.

A népszerű színművész azt mondja, Prága az a város, ahol az utazót – különösen az esti órákban – szinte törvényszerűen magával ragadja az elmúlt évszázadok emléke. Ha a Károly hídon sétálva, vagy a középkori óratorony előtt állva egy percre lehunyja a szemét, máris megelevenednek a letűnt korok járókelői.

Miközben a turistakönyvekben kötelező látnivalók többségét felkereste, mégsem ezek maradtak a legkedvesebb emlékei, hanem azok a kis mellékutcák, amelyek a turistáktól mentes, valódi Prága életét mutatták be a kalandozó turista számára. Például a Hradzsin felé vezető alternatív útvonalak rejtett zugait járva tévedt abba a régi csehszlovák filmeket idéző kocsmába, ahol mintha megállt volna az idő: úgy tűnt, hogy még ma is a régi arcok ülnek a régi bútorok között.

Hirtling István azt mondja, a világot járva, ha ideje engedi, mindig szívesen tesz egy kis kiruccanást a környék nevezetességeihez is, miként Los Angelesből egy napra Las Vegasba is átment. De az ilyen villámlátogatások – ha a hely arra érdemes – inkább csak egy következő út előkészítéséül szolgálnak, hogy legközelebb már a megérkezés örömét átélve, ismerősként köszönthesse a célállomást.

– Egy-egy utazás után sohasem érzem azt, hogy lemaradtam valamiről – mondja a színművész. – Semmi értelme pánikszerűen körberohanni a világot: mindig azzal a biztos tudattal indulok haza, hogy jó volt látni, amit láttam, és biztosan visszatérek még oda, ahová érdemes. Miközben hozzám a mediterrán világ könnyed stílusa, bája áll a legközelebb, idehaza is szívesen utazgatunk Csillával és két gyermekemmel, Marcival és Rozinával.

A felelős alkoholfogyasztás kapcsán Hirtling István nemcsak azt említette meg, hogy szerinte, miként az élet minden területén, a szórakozás kapcsán is meg kell tartani a mértéket, hanem azt is, hogy vendéglátós család sarjaként az érdekes történetek mellett egy különleges ereklyével is büszkélkedhet.

– Dédnagyapám 1902-ben nyitotta meg a Soroksáron egykoron fogalomnak számító vendéglőjét – meséli –, amiből az államosítás után nekem csak egy kis söröspohár, stucni maradt örökül. Szent ereklyeként ma is a pohárszékben őrzöm, és számomra mindig ez a 2 deci jelenti a sörivás alapegységét. Igaz, sokféle fajtájú és formájú pohárból kóstoltam már a habos italt, de hogy az öregek tudhattak valamit, azt jól mutatja, hogy az sohasem esett olyan jól, mint a mifelénk stucninak nevezett kis pohárból.

Share on print
Cikk nyomtatása
Share on email
Cikk küldése