Bevezetünk a „binge drinkingbe”, de nem úgy…

Az emberek nagy része nincs tisztában manapság azzal, hogy mit is takar pontosan a binge drinking, aka rohamivászat fogalma – ha egyáltalán már hallott bármelyik elnevezéséről is. Pedig ez a fajta alkoholfogyasztás mára kellőképpen nagy teret nyert a szeszesitalt fogyasztók körében, főként a fiatalokéban, azaz a gyors tempóban történő, nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása kifejezetten lerészegedési céllal. Ha nagyon pontosan definiálni szeretnénk, akkor a véralkoholszint 0,08 %-ra való gyors felemelkedését jelenti. Például ezt az értéket férfiak esetében nagyjából öt, a nőkében pedig négy magas alkoholtartalmú ital pár órán belüli elfogyasztása okoz. Az külön aggodalomra ad okot, hogy az ilyen jellegű ivászatok havonta már többször is megesnek. Márpedig, ha ez (meg)szokássá válik, az komoly rizikót jelent a felnőttkori személyiségünkre és egészségünkre egyaránt.

 

De mi is az oka ennek a rövid úton való „szétcsapásnak”?

 

Az eddigi tapasztalatokat csokorba szedve számos dolog miatt esnek a fiatalok a rohamivás csapdájába: úgy, mint a környezetük nyomása, vagy a felengedés vágya, esetleg kitűnni egy-egy társaságban, helyzetben, vagy az aktuális problémák mielőbbi elengedése a cél. Mivel esetükben időbeli korlátot jelenthet az esti kimenő, így csak pár szabad órájuk marad egymás társaságában kiengedni a gőzt és együtt tolni, ami a csövön kifér. Vonzó, ami tilos, és megállíthatatlanul új élményekre vágynak. De az sem egyedi eset, ha a világtól elvonulva a zugivást választják, mert szégyellik viselkedésüket szeretteik előtt.

Különösebben az sem szorul magyarázatra, hogy ma a fiatalok jóval hamarabb érnek, így az idősebb generációkhoz képest korábban kerülnek kapcsolatba számos örömforrással. A probléma fő kiváltója, hogy ezekre túl gyorsan rá is unnak, így a dopaminhiány egyik megoldásaként sokszor az alkohol szolgál számukra.

 

Ó, azok a következmények

 

Nem árulunk el vele nagy titkot, hogy a rohamivás szokássá válása az agy bizonyos részeiben károsodást okoz. Ezek hatással vannak az élvezetre vagy az önuralomra, így nehezebben mondunk nemet az italra, hiszen azt gondoljuk, az ivás segítségével könnyebben lépünk túl a szomorúság, a szorongás, a félelem, a harag vagy a bűntudat érzésén. De rövid távon olyan kellemetlen mellékhatások üthetik fel fejüket, mint a rosszullét, a másnaposság vagy az emlékezetkiesés. Nem beszélve a véletlen vagy más(ok)nak okozott sérülésekről, amelyeket ilyen bódult állapotban szerzünk vagy okozunk. De ott van a sorban az alkoholmérgezés is, amely akár végzetes kimenetelűvé is válhat.

A hosszú távú verzió már magával hozza a magas vérnyomás, a szívproblémák, a memóriakárosodás, a depresszió, az agy- és a májkárosodás, vagy a rákos megbetegedés problémakörét is.

És nem mehetünk el amellett a tény mellett sem, hogy a rendszeresen túl sok, túl rövid idő alatt elfogyasztott alkoholnak számos egészen messzire mutató hatásai is lehetnek, például munkanélküliség, családon belüli erőszak, szexuális úton terjedő betegségek, vagy az autóbalesetek – csak, hogy néhányat említsünk.

 

És egy villanás alatt eljutottunk a „blackout”-ig is.

 

A rohamivás gyakori emlékezetkiesést is okoz, mivel károsítja az agy azon képességét is, hogy rövid távú információkat tartson a memóriájában. Magyarul: ez a bizonyos villanás azt jelenti, hogy nem emlékszünk – vagy nem mindenre -, hogy mi történt, ki és mit mondott, miközben önfeledten poharazgattunk. Természetesen ez is kihat jövőbeni agyi kapacitásra, pláne, ha még fiatal az illető, hiszen esetében egy fejlődő szervezetről beszélünk.

 

Teszteljünk!

 

Ha bizonytalan voltál eddig, hogy beleestél-e már a rohamivás bűvkörébe, tedd fel az alábbi kérdéseket magadnak, és válaszolj őszintén!

 

  • Ittál valaha négy pohárnál többet egy nap alatt?
  • Kiestek-e valaha történések, mikor ittál?
  • Ha túl sokat ittál, volt-e bűntudatod vagy szégyenérzeted miatta?
  • Úgy érzed, hogy vissza kellene venni az ivásból?
  • Meghökkentél-e már magadon, hogy többet ittál a tervezetteknél?
  • Megjegyezték-e már mások, hogy mennyit iszol?
  • Előfordult már, hogy az ivást helyezted előtérbe más kötelezettségeiddel szemben?

 

Egy buli nem az ivástól lesz jó, hanem a jó társaságtól

Ne felejtsük: az igaz barátokkal töltött idő fontos, legyen az minőségi és felelősségteljes szórakozás mindenki számára, és emlékezzünk is a közös pillanatokra.