A csend hangjai - Ráckevei Anna erdélyi utazásai

Aki Romániába utazik, sok szép dolgot láthat. De aki Erdélybe indul, annak mindenképp érdemes olyan személyt keresnie, aki ismeri és bemutatja a helyieket és azok életét. Ráckevei Anna, Jászai díjas színművésznő szerint, e nélkül az utazás nem lesz több mint egy érzelemmentes látogatás.

Ráckevei AnnaRáckevei Anna édesanyja Csíksomlyóról származik, így a művésznő, személyes utazásai és anyukája mély átéléssel elmondott meséi alapján, bátyjaival, már kisgyerekkorában megismerte Erdély páratlan szépségű vidékét.

A Csíksomlyó lábánál a tisztavizű patak, télen a vastag, paplanszerű hótakaró, a természet közelsége, a keresztelők, a lakodalmak, egytől egyig felejthetetlenek a számomra – meséli a művésznő. – De még ennél is többet jelentenek a tisztaszívű rokonok, a helyi emberek, akiket mindig gyönyörűség hallgatni. Ezért, annak ellenére, hogy Magyarországon születtem, Erdélyt is a szülőföldemként szeretem.

Ez a vidék, nemcsak édesanyám történeteiben, az életben is meseszerű és mesébe illően szép. Például Pünkösdkor, a leírhatatlan szépségű búcsú idején, amikor több százezren zarándokolnak a Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegy közötti hegy nyergébe. Olyan személyes élmények ezek – magyarázza a színésznő -, amiről nehéz beszélni. Szavakkal szinte lehetetlen átadni például azt az élményt, amikor szeder szüret idején, gyerekként, édesapámmal a rengetegbe indultunk, és mindent áthatott a friss erdei illat. Vagy azt, amikor a csíksomlyói búcsú alkalmával, a csángó emberek között vártam a naplementét…

Ezen a vidéken, a csend néha egyébként is többet mond, mint a beszéd. Ezért is javaslom, hogy aki nem járt még Erdélyben, és valóban szeretné megismerni ezt a vidéket, utazása előtt feltétlenül keressen olyan ismeretséget, aki bevezeti az idegent a vendégszerető helyiek közé. Csak így van esély arra, hogy ne csak a képeslapokra illő tájat, hanem az emberek életét is megismerje az utazó, akinek kihagyhatatlan látványosságokat ígér Erdély történelmi központja Kolozsvár, és a székelység fővárosa Marosvásárhely is.

Ráckevei AnnaErdélyről, az ősi magyar értékekről beszélve, természetesen a gasztronómiát sem hagyhatjuk ki. Ráckevei Anna mosolyogva mesél arról, hogy édesanyja az erdélyi ízeket is magával hozta Magyarországra. A család tagjai mindig elégedetten ízlelték a töltött káposztát, az ehhez hasonlatos, szőlőlevélbe töltött „töltikét”, a juhtúrós puliszkát és persze a székelyföldön elmaradhatatlan, kiváló erdélyi pálinkát és a ribizlibort. A nem éppen fogyókúrás, ám igencsak finom étkek mellé persze a sör és a hagyományos bor is jól csúszik, de Ráckevei Anna ezzel kapcsolatban azt mondja: a mértékletes alkoholfogyasztás azért is üdvös, mert így minden falat ízét jobban kiélvezhetjük.

Share on print
Cikk nyomtatása
Share on email
Cikk küldése